Örökbefogadás
Norma kutya (ivartalanítva)
Malinois keverék - 2 éves szuka
Kapcsolat:
xy, 06-20-5365350
Norma. 2009 szeptember végén találtam a Normafánál, innen a neve, akkor kb. 8 hetesen, farkát behúzva, de érdeklődve ugatott ránk. 2 óra múlva még mindig ott volt, a kalácsnak nem tudott ellenállni, az ölembe ugrott, bedugta a fejét a hajam alá, a kalácsot egyben lenyelte, sovány volt, a bal füle othaematoma után összetörve, a bal pofiján gyógyuló vágott sebek, harapások a testén mindenhol... már az autóban látszott, hogy mennyire okos, mindent rettentően érdeklődve figyelt, a kicsit kancsal szemeivel (olyan Oroszlán Szonjás :-)).....). Itthon napok alatt (szó szerint!!) szobatiszta lett.
Ahonnan indultunk. A kaját előlünk sohasem védte, az első pillanattól mindent elvehettünk tőle. A kutyáktól rettegett, hanyatt vetette magát, be is pisilt, visított, és ugyanakkor mindent védett, amit a magáénak érzett, levelet, botot, gödröt, havat. 8 hónapig a liftben nem lehetett a fejét megsimogatni, napokig a bútorok alatt közlekedett. Félt szinte mindentől, hangos beszéd, felemelt kéz, gördeszka, bicikli.... minden ijesztőre ugatással reagált, ahogy az első pillanatban ránk is. Egy Rambina volt, gödörbe, fatörzs mögé bújt a szél elől, elkergette a galambokat, hogy megegye a kenyeret előlük, kiborogatta a kukákat, felkutatta a padok alatti területeket, kaja után kutatva. Mára azt gondolom, hogy hajléktalanokkal élhetett, mert máig félve tiszteli őket és a kutyáikat, ugyanakkor megugatja őket (mint mindig, behúzott farokkal), ha részegen hangoskodnak. Egyértelműen az erőben hisz, ő egy áldomina. Aki nagyon bátor, szinte már hülyén, minden helyzetet felvállal, sötétet, pallót, magasságot... ez a mentőkutyás délutánonkon kiderült, ahol ott akarták fogni, csak nem tudott jelre hangot adni. A lakást, ahol élünk, máig nem védi ugatással, ellenben a nagyi telkét igen....
Ahol ma tart. Amire mindig ugrik, az a félelem, legyen ember vagy kutya, ha Norma megérzi a félelem adta talajt, ugat. A biciklikre, gördeszkákra már csak ritkán reagál rosszul, sokszor teljesen figyelmen kívül hagyja. A rendetlenkedést is kiszúrja, ha nem állítanám meg időben, őket is megugatná. Ami a legrosszabb, hogy a kölykökre, kb. 10 hónapos korukig ugrik, fél perc után a fejüket bekapva ledominálja őket, nem harap, csak tart, és sajnos a visításra sem engedi őket el, csak az én üvöltésemre. Ezt eddig ötször adta elő. Ha felnőtt kutya kikezd vele, ebben a buliban is benne van, bár először próbálja elkerülni. A valódi domináns kutyáknak ő a legjobb követője.
Most úgy 36 kg, magasabb egy argentin dognál, valószínűleg malinois keverék, nagyon gyors, a mozgásban is, a tanulásban is. Tud ülni, feküdni, helyben maradni, de csak én tanítottam, suliban 4-5 alkalommal voltunk. Imád apportozni, úszni. A pocija érzékeny, hajlamos a hasmenésre, Giardiás, férges volt, valószínűleg a nem ideális kölyökkortól a bélflórája sem ideális, sok bélgázt ereget. A falkavezérségért sokat küzdöttem, bennem is minden gyengeségre reagál. Egyébként is nagyon érzékeny antennái vannak az emberekre, minden hangulatra megfelelő választ ad, tudja, hogy mikor lehet örülni, mikor lehet vidámítani és mikor nem. Jan Fennell és Cesar Millan útmutatásai szerint neveltem, a poroszos kiképző nem neki való, neki határozott, szerető, gyengéd nevelés kell. Nagyon szeret jó kutya lenni. Mindent nagyon csinál. Nagyon rossz, nagyon jó, nagyon okos, nagyon idétlen, nagyon beteg, nagyon túlélő. Aki az első pillanattól ismeri, az nagyon szereti, rengeteget fejlődött, de még nincs az út végén. Szereti az embereket. Nagyon jó humora van, vele lehet nevetni, de rajta nem, sokat tud bohóckodni.
Az ideális gazdi nagyon leterhelné Norma agyát és fizikumát, biztos vagyok abban, hogy akkor korántsem lenne ennyi viselkedésproblémája. Határozott és nagyon szerető gazdi, nincsenek kisgyerekei, nagyobbak már lehetnek, ha megfelelően nyugodtak a kutyák körül. Akár kertben is lehet, imád a szabadban lenni. Megkötve nem engedem. Ivartalanítva, chipezve, minden ellen oltva van (Lyme ellen is), a köldöksérve és a farkaskörmei is meg lettek műtve. Az Advantix csepp eddig tökéletes védelmet adott a kullancsok, bolhák ellen, nem volt benne soha. A Hill's bárányos tápját eszi, úgy 40 dekát naponta, 2 alkalomra elosztva.
2011 december 19.
A szervezet további gazdit kereső állatai: 13 db.





















