bejelentkezés|regisztráció
Szakember válaszol
További rovatok
Legfrissebb hírek
Szaknévsor


Örökbefogadás

Keverék - 7 éves kan

Kópé kutya gazdira talált!

Szervusz kedves Gazdijelölt! :) 2014-es születésű fiúcska, aki jó ideje már nálunk vendégeskedik. Kenneltársai jobbnál jobb gazdihoz költöznek, csak az Ő igazija várat még magára. Nem is tudjuk elképzelni mit érezhet, amikor sokadik alkalommal sétálnak el a kennele előtt, vagy épp válasszák ki a mellette lévő kutyát ismerkedés céljából. Pedig annyira próbálkozik, hogy észre vegye Őt is valaki. Megállás nélkül ugat, csóvál, fel-alá rohangál és kérlelő szemekkel néz kifelé. Mindez eddig egy kedves mosolynál, jutalomfalatnál, vagy buksi siminél nem hozott több eredményt. Bekerülésének története sajnos mindennapi, gazdája meghalt, az örökösök pedig megoldást kerestek a számára. Ő már tudja milyen elveszíteni valakit, akit mindennél jobban szeret, ezért mindenképp olyan felelős családot keresünk, akik elképzelhetetlennek tartják, hogy bármi olyan esemény bekövetkezhet az életükben, ami miatt kénytelenek megválni Tőle. Kópé egy eleven, minden lében kanál kutyus, aki fáradhatatlanul követi az embert, szívesen vesz részt hosszabb sétákon, és ami egyik legnagyobb erénye, hogy kutyatársaival is minden probléma nélkül kijön. Egy szó mint száz, Kópé nagyon vágyik egy saját családra, nem mellesleg köszöni a vendéglátást, de szívesen áthelyezné székhelyét egy magasabb kategóriájú kecóba, ahol nem kell ennyi lakótárssal osztozkodni, és a személyzet csak az Ő kívánságait lesi. Kötelező oltásait megkapta, chippel rendelkezik. Ha szeretnél vele megismerkedni Csévharaszton megtalálod! Érdeklődj felőle a 06-20/543-5092 telefonszámon és látogasd meg Őt szombati nyílt napunkon!"
2021 november 22.
Keverék - 7 éves kan
Keverék - 7 éves kan
Keverék - 7 éves kan
A szervezet további gazdit kereső állatai: 99 db.
Gazdit keres!
kutya gazdit keres
Szolnok

kutya gazdit keres
Szolnok

Gazdit keres!
macska gazdit keres
Üllő

kutya gazdit keres
Pécs