bejelentkezés|regisztráció
Szakember válaszol
További rovatok
Legfrissebb hírek
Szaknévsor


Örökbefogadás

Keverék - 5 éves szuka

Motte kutya (ivartalanítva)

Motte-t egy menhelytől vettük át, ahol 2.5 évet élt, abszolút esélytelenként, mert félénksége miatt nem közelítette meg ott a gondozókat, így nem is kapott figyelmet Sikerült megszervezni az átvételét, és a szállítását is kedves önkénteseknek hála. A kutyus azzal jött hozzánk, hogy "nem teljesen 100-as" és néha harapni- mi ezekre annyira nem szoktunk hagyatkozni, hisz egy kutya teljesen más egy új környezetben, főleg ahol kevesebb állat van és viszonylag nyugodt környezet. Motte megérkezését követően kivettük a boxból, pórázra raktuk és vezettük új helyére. Szépen nyugodtan követett minket, igaz félénken. Kapott egy nap nyugit a kennelben, majd másnap megismerte a falkánkat az udvart. Semmi gond nem volt a szoktatással és a többi kutyussal is kijött, bár nem kereste a társaságot velük. Minket az első perctől követett, és rögtön kiderült ő egyáltalán nem fél az emberektől, és imádja ha vele foglalkoznak, képes még a kezet is piszkálni csak hogy simogatást kapjon. Soha egy rossz mozdulata nem volt az ember irányába. Szépen lassan beilleszkedett, elkezdett játszani is, és már szívesen fut labda után, játszik a játékokkal. Mára már a kutyusainkkal is mókázik. Igaz van egy fura stílusa, nálunk tanulja meg milyen önfeledt kutyusnak lenni, ha játszik érdekes morgással teszi ezt ami idegen kutyának embernek furcsa lehet-de mi már tudjuk ő így csinálja Minden nappal egyre többet tanul, és formálódik.Pórázon szépen közlekedik, autóban nyugodtan egy helyben utazik. Motte minden oltással rendelkezik, folyamatosan féreghajtott és ivartalan szuka. Érkezésekor már látni lehetett rajta, hogy a lelki sérülése, hogy eddig boldogtalan volt látszik a kinézetén, teste tele volt sebekkel, melyet más kutyák okoztak neki, szőre fakó, és drótszerű. Azonnal megkezdtük az immunrendszerének tunningolását jó minőségű táppal és sok-sok vitaminnal. Orvosi vizsgálaton is átesett, csináltattunk egy szívféreg gyors tesztet, aminek az eredménye szinte azonnal látható lett, sajnos pozitív. Vérét laborba küldtük ahonnan a sokkoló diagnózist kaptuk pozitív bőr-és szívférges. Túl van a szívultrahangon is, melyből kiderült még "időben" vagyunk nincs kifejlett féreg. A kezelését megkezdtük. Motte egy kis csoda, igazán megérdemli, hogy egy szuper családot találjunk Neki és vége élete hátralévő részét békében, szeretetben élje le. Motte örökbefogadási szerződéssel fogadható örökbe. Ivartalanított. Születési idő: 2015.01.01. Keverék, szuka. Súly: 17kg, magasság: 49 cm Jelentkezni telefonon: 0630/6771225 Bemutatkozó levelét kérjük az alábbi email címre: buksizlak@gmail.com
2020 augusztus 20.
Keverék - 5 éves szuka
Keverék - 5 éves szuka
Keverék - 5 éves szuka
Keverék - 5 éves szuka
Keverék - 5 éves szuka
Keverék - 5 éves szuka
Keverék - 5 éves szuka
Keverék - 5 éves szuka
Keverék - 5 éves szuka
Keverék - 5 éves szuka
Keverék - 5 éves szuka
Keverék - 5 éves szuka
Keverék - 5 éves szuka
Keverék - 5 éves szuka
A szervezet további gazdit kereső állatai: 22 db.
Gazdit keres!
macska gazdit keres
Üllő

kutya gazdit keres
Paks

Gazdit keres!
macska gazdit keres
Veszprém

macska gazdit keres
Budaörs