Szervezet adatai
"Állat és Ember" Állat és Természetvédő Egy.
Az “Állat és Ember” Állat- és Természetvédő, Szabadidő és Kulturális Egyesület, régi állatvédők részvételével jött létre, 2007-ben. Állatvédelmi munkánkat család és munka mellett végezzük, szabadidőnket és anyagi lehetőségeinket rászánva, azaz NEM munkaviszonyban, és NEM díjazás ellenében. Mivel tagságunk Észak-Budapestre, főként a XV.-IV. kerületére koncentrálódik, ennek megfelelően induláskor elsősorban itt, és vonzáskörzetünkben, Fóton, Mogyoródon és Dunakeszin, szerettünk volna a bajba jutott állatokon segíteni. Az egyesület fejlődése azonban feladatvállalásunk bővülését és specializálódását hozta magával: működésünk második évétől a legnagyobb bajban lévő, különböző S.O.S. fórumokra feltett, záros időn – legtöbb esetben napokon, órákon - belül lealtatásra kijelölt állatok ország egész területéről történő mentése mellett, legfontosabb feladatunknak a halmozottan sérült – és különösen: súlyos szembetegségekben szenvedő illetve szemsérült, vak valamint idős kutyák, mentését tekintjük. Működésünk első, töredék évében 57 állatnak találtunk szerető otthont, 2008-ban 139, 2009-ben pedig – a válság itt már sajnos megérintett bennünket - 109 kutyát rehabilitáltunk és juttattunk családba. 2010-ben december 1-jéig ez a szám 95, ami figyelembe véve az örökbefogadási kedv erőteljes lanyhulását és azt, hogy köztük éves átlagban kb. 10 a vak, úgy gondoljuk, szép eredmény. A három év alatt a jelenős egyesületek közé kerültünk: átlagosan 60-70 fős állományról gondoskodunk telep és minden külső támogatás nélkül. A gondozásunkba vett állatokat lehetőség szerint egészségfelmérést és két hét karantént követően befogadó családban rehabilitáljuk. Telepet a jövőben sem kívánunk létrehozni, a személyes kapcsolat, az otthon melege ugyanis nagy mértékben felgyorsítja a rehabilitációt. Az Állatorvosi Egyetemmel kötött szerződésnek köszönhetően idén szeptembertől ivartalanított állataink az eddiginél is teljes körűbb egészségügyi kivizsgálási anyaggal a batyujukban kerülnek örökbefogadóhoz: vérkép, hasi, és általában szív ultrahang és részletes belgyógyászati állapotfelmérés után, chipezve, veszettség és legalább egy, de zömükben két kombinált oltással távoznak tőlünk. A korábban általunk gondozott állatok örökbefogadóival folyamatos kapcsolatban, baráti viszonyban vagyunk, kölcsönösen segítjük egymást. Igen sokan közülük csatlakoztak munkánkhoz, befogadással, hirdetési, honlap-kezelési tevékenységgel.
Az állatmentésen kívül nagyon sok közös programot is csinálunk: az egyesületi képgalériában is látható kirándulások, összejövetelek mellett - http://gallery.site.hu/u/kasznakati/egyesuleti_kepek/ - a hidegebb hónapokban képzőművészeti szekciónk nyitott foglalkozásokat tart a gyertyaöntés, üvegfestés iránt érdeklődőknek - http://gallery.site.hu/u/kasznakati/ablakdisz/ - , és rendszeresek a varró-foglalkozások is: idén kutyaruha varró délutánt tartottunk, illetve Karácsonyra varrott illetve fa alapon festett karácsonyi díszeket készítettünk.
Honlapunk címe: www.allatesember.hu
Elérhetőségeink: Takács Kati: 06-70-223-6476 E-mail. kasznakata@gmail.com, vagy Gálné Faragó Csilla: 06-20-212-7068, Email: gfcsilla@t-online.hu
.Várjuk sorainkba azokat, akik szívesen segítenének, legfőképp befogadással, de internetes hirdetéssel, és a menhelysegítő akciók során kétkezi munkával, de weblap szerkesztéssel, rendezvények lebonyolításával, fuvarozással és bármi mással! Sok progamot csinálunk együtt, és sokat kirándulunk is, mindig állatokkal
Támogatás az adó egy százalékával
Adószám: 18195376-2-42Kedvezményezett: "ÁLLAT és EMBER" Állat és Természetvédő Egyesület
Eseti felajánlások
Bankszámlaszám: 12010453-01006150-00Megjegyzés:
Elérhetőség
Cím: 1151 Budapest, Pisztráng u. 3.Telefon: 06-70-223-6476
Email: kasznakata@gmail.com
Weboldal: allatesember.hu


















